Oscar Wilde

Oscar WildeNév: Oscar Wilde

Született: 1854. október 6. Dublin

Elhunyt: 1900. november 30. Párizs

Nemzetiség: ír

Szülei: Sir William Wilde, Jane Wilde

Házastársa: Constance Lloyd

Foglalkozása: író

“Halhatatlan zseni és kibírhatatlan pojáca; a művészet apostola és az ifjúság megrontója; Anglia legszellemesebb embere és legmegvetettebb szexuális bűnözője – Oscar Wilde élete éppúgy tele volt szélsőségekkel, ahogy a művei, melyekkel megváltoztatta a XIX. század arculatát. Dublinban született, Oxfordban tanult, legnagyobb sikereit Londonban aratta, és végül Párizsban halt meg száműzetésben. Életét és művészetét is meghatározta a szemforgató viktoriánus erkölccsel való küzdelem, melynek nevében 1895-ben kétévi börtönre és kényszermunkára ítélték „súlyos szeméremsértés” vádjával. Sziporkázó színpadi műveit, fájdalmas szépségű meséit és elmés mondásait azonban máig olvassák világszerte, és ma is épp olyan frissen és lenyűgözően hatnak az olvasóra, mint száz évvel ezelőtt.”

Oscar Wilde-ot akár polihisztornak is nevezhetnénk: író, költő, drámaíró, novellista, színikritikus volt. Eddig még csak írói oldalával találkoztam a Dorian Gray című regényén keresztül, de ez is elég volt ahhoz, hogy úgy gondoljam, van helye az inspirálóim között. (Bővebben a Dorian Gray képmásáról)

Íme néhány örök értékű igazság tőle:

“Ha az ember szerelmes, az annyit jelent, hogy túlszárnyalja önmagát.”

 

“Mindig. Szörnyű szó. Borzongok, ha hallom. Nők szeretik használni. Minden románcot elrontanak, mert azt akarják, hogy örökké tartson. Különben ostoba szó. A futó kaland és a sírig tartó szenvedély között csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart.”(Dorian Gray)

 

“Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket – ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka – ez a két dolog kormányoz bennünket.”

 

“Olyan korban élünk, mikor a művészetet az önéletrajzírás egy formájának tekintik. Elvesztettük a szépség iránt való elvont érzékünket.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s