Emily Brontë

Név: Emily Jane Brontë

Írói álneve: Ellis Bell

Született: 1818. július 30., Thornton

Elhunyt: 1848. december 19., Haworth

Nemzetiség: angol

Szülei: Patrick Brontë, Maria Branwell

Foglalkozása: író

 

Emilynek – a hat Brontë közül az ötödik gyermek – két író nővérével együtt sikerült maradandót alkotniuk. Ez nem volt könnyű, kezdetben álnéven próbálták publikálni műveiket, ugyanis a nők nem voltak olyan pozícióban, hogy írással tölthessék idejüket, és aztán elismerést is kapjanak érte. Charlotte-ot tartják a leghíresebbnek, bár Emily egyetlen regénye, az Üvöltő szelek szintén az angol irodalom klasszikusává vált. Számtalan műben kap említést a kötete, és világszerte ismerik és szeretik. Nem meglepő, ha azt mondom, rám is nagy hatással volt. Először a filmet láttam belőle, azt sem önszántamból, csupán véletlen volt, hogy belenéztem. Nagyon érdekesnek találtam, és lévén, éppen a klasszikusok iránti rajongásom időszakát éltem, belekezdtem a könyvbe is. Először, szégyen vagy sem, de az Alkonyat című regényben hallottam róla, viszont hiába szerettem bele a filmbe, a könyvet csak pár évvel később, idősebb fejjel sikerült elolvasnom. Szükséges hozzá némi türelem és lélekerő is, ugyanis a könyv hangulata elég szívfacsaró és keserű. Éppen ebben rejlik viszont a különlegessége, és szokatlan stílusa miatt – na meg mert az írója egy nő volt – sokáig elutasították a kiadók, mivel nem egy hétköznapi szerelmes regényről, sokkal inkább a szerelem keserédes oldalát bemutató műről beszélhetünk.

Mint sokan, én is rajongok a Brontë nővérek munkásságáért, bár még nem olvastam minden kötetüket. Charlotte-nak több regénye is megjelent, míg Emilynek csak egy, Annenek pedig kettő. Anne volt a legkevésbé sikeres a nővérek közül, de ez nem jelenti azt, hogy két megjelent regénye, az Agnes Grey és a Wildfell asszonya nem ugyanolyan értékes, mint a testvérei művei. Ha valakit behatóbban is érdekel a Brontë nővérek élete, akkor azoknak ajánlom az általam olvasott két nagyon olvasmányos művet, amely róluk szól: Sheila Kohler – A Brontë lányok és Syrie James – Charlotte Brontë titkos naplója.

Íme néhány kedvenc idézetem az Üvöltő szelekből:

Olyasvalami ez, amit nem tudok megmagyarázni. De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mivégre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint a sziklakéreg a föld alatt; kevés látható örömöt nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy elválunk egymástól; ez lehetetlen…

Könyvek nélkül gyötrelem volna az életem.

Ne félj, csak egy gyerek… de a gonoszság máris ott ül az arcán. Nem volna igazi jótétemény az ország számára, ha menten felakasztanák, mielőtt még az arcvonásain tükröződő gonoszság tetteiben is megnyilvánulna?

– Uram! – kiáltottam. – E négy fal közé zárva türelmesen elszenvedtem, és megbocsátottam szentbeszédének négyszázkilencven részét. Hetvenszer hét alkalommal nyúltam kalapom után, s készültem távozni, hetvenszer hét alkalommal kényszerített ön engem, hogy helyemen maradjak. Négyszázkilencvenegyedszer azonban már vége türelmemnek. Társaim a vértanúságban, végezzünk vele! Lökjétek le és tépjétek darabokra, hogy a helyek, melyek ismerték, ne ismerjenek rá többé!

Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta a pillantásomat – minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem és hátrább húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme…

– Kínok közt ébredjen – kiáltotta vadul toporzékolva, s felnyögött a fájdalom minden eddiginél kegyetlenebb szorításában. – Tehát mindvégig hazudott! Hol van most? Nem ott… nem az égben… nem semmisült meg… hol hát? Azt mondottad, hogy nem törődsz a kínjaimmal? Én pedig egy imát mondok, és addig ismétlem, míg a nyelvem bele nem fárad: Catherine Earnshaw, ne találj békét mindaddig, míg élek! Azt mondottad, megöltelek: hát kísérts engem! Az áldozatok kísértik gyilkosaikat, úgy hiszem! Tudom, hogy némely lelkek itt bolyonganak a földön. Légy mindig velem… mindegy, milyen alakban… tégy őrültté! De ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! Ó, Istenem, ezt nem lehet szóval elmondani. Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva!

Ha már leromboltad a palotámat, ne építs helyette kunyhót és ne tetszelegj a könyörületességedben, hogy ezt a hajlékot nyújtod át nekem kárpótlásul.

Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy.

Egy vágyam van csupán, s efelé török egész lényemmel. Oly soká kívántam, és oly állhatatosan, hogy bizonyára beteljesedik, mégpedig nemsokára, hisz földi életem magába szívta már: megsemmisültem e beteljesedés várásában… Istenem! Hosszú küzdelem ez, és bár vége volna már!

Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen.

Pilinszky János: Két arckép

Marinak és Gyuszinak

BRONTË

A kocsisok beüzennek: jövünk.
És a vendégek: érkezünk.
És a lámpások átszelik
röpködve a teret, az udvart,
fénybe vonva az éjszakát,
a diófák törzsét, a szőlők
alsószoknyáját s a kőasztal
esőbe-szélbe mártott peremét.

Hát itt vagyunk.
Nyissatok ajtót.
Ez az utolsó éjszakánk.
Ez az utolsó vendégségünk.

Terítsetek.
Ágyazzatok.
Rakjátok meg a kályhát.
Eresszétek szabadon a kutyákat.

REMBRANDT

Atyai ház: hamuból és ecetből.
Csók és kézcsók: hamuból és ecetből.
Csukott szemek a sírban és az ágyban,
halálon túli fegyelemben.

Reklámok