Diana Gabaldon

Név: Diana J. Gabaldon

Született: 1952. január 11., Arizona

Nemzetiség: amerikai

Foglalkozása: író, professzor

Férje: Doug Watkins

Gyerekei: fia Sam Sykes, és van még két lánya

Weboldala: http://www.dianagabaldon.com

 

Írói karriere előtt zoológusnak tanult az Arizonai Egyetemen, a Kaliforniai Egyetemen tengerbiológiából végzett mesterképzést, majd állatok viselkedésökológiáját vizsgálta PhD-képzés keretén belül, dolgozatát egy madárfaj fészkelési szokásairól írta. Egy időben szabadúszó íróként képregényeket készített a Walt Disneynek, majd professzorként dolgozott. Később elindított egy tudományos folyóiratot Science Software néven.

1988-ban kezdte el megírni az Outlander-sorozatot, kezdetben gyakorlásnak fogta fel, amelyet senkinek nem fog megmutatni. Történelmi regényt szeretett volna írni, és végül a Doctor Who című sorozat ihlette meg. Megvolt a két főszereplője, de nem illettek össze, mivel James Fraser 18. századi skót férfi volt, míg Clare Randall egy modern, 20. századi amerikai ápolónő. Így bevezette történetébe az időutazást. Művének egy rövid részletét megosztotta a CompuServe Literary Forumon, ekkor figyeltek fel rá. Kötetének átmeneti címe Cross Stitch (Keresztszemes hímzés) lett, de a kiadó megváltoztatta Outlanderre (Az idegen), mert a másik inkább a hímzésre utalt, bár Diana a művében megjelenő időbeli keresztöltésre gondolt.

Skóciáról szerzett tudását könyvtári kutatás által szerezte, majd később sikerült eljutnia könyvbéli helyszínére, ahol azóta már 8-10 alkalommal járt. Második kötete megjelenése után felmondott egyetemi pozíciójából és főállású író lett. Művében több műfaj is keveredik: történelmi fikció, romantika, sci-fi, fantasy, kalandregény. A sorozat első része 1991-ben jelent meg, ezt 7 további rész követte. Ezeken kívül több rövid művet is írt, illetve a Lord John spin-off sorozatot is létrehozta. Lord John az Outlander-sorozat 3. részében megjelenő karakter, akinek történetét Diana egy szintén elég terjedelmes, több részes könyvsorozatban fejtette ki.

Az idegent 26 országban adták ki és 23 nyelvre fordították le, az írónő számtalan díjat elnyert vele. Tv-sorozat 2014-ben készült belőle a Starzon, jelenleg a 3. évadot forgatják. De az írónő még nem zárta le híres történetét, tervei szerint 10 rész fog megjelenni, jelenleg a 9. kötet elkészültét várják a rajongók, Magyarországra pedig most fog megérkezni a magyarra fordított 4. rész. Kötetei 900-1000 oldalasak, néha ezer oldalnál is vaskosabbak.

Történetei olyan erőteljesek, impulzívak, hogy vagy rögtön magával ragadja az olvasót és még az első kötet vége előtt rohan a következő részért, vagy teljesen elutasítja ezt a fajta világot. Az Outlander-sorozat olyan hihetetlenül sok, szinte összeegyeztethetetlen eseményt foglal magába, amin a legtapasztaltabb olvasó is elcsodálkozik. Nem félti karaktereit a legkilátástalanabb helyzetekbe hozni, nem takargatja a kényes részeket sem.

Mivel elsősorban történelmi regényt írt, nagyon sok hiteles adatot felhasznált a 18. század ábrázolására, minden kötetében megelevenednek történelmi alakok, akik módszerei, személyei ellen előszeretettel buzdítja fel karaktereit. Nagyon érdekes az az újfajta szemszög, amelyből bemutatja a skótok és angolok háborúját, illetve például Bonnie Prince Charlie, vagyis Charles Edward Stuart hadjáratait és személyét. Némileg megköti a kezét a történelmi tények beillesztése műveibe, bár ezeket szabadosan használja fel.

Most, hogy végre nagy kedvencem is helyet kapott a menüpontban, fel kellene sorolnom, mit olvastam eddig tőle. Nos, jelenleg a 4. Outlander-kötetet olvasom, és mindenképpen elfogom az összeset, de a Lord John spin off is felkeltette az érdeklődésem, szóval biztos vagyok benne, hogy jó darabig helyet fognak még kapni a könyvespolcomon Diana könyvei. 🙂

Értékeléseim:

– Hol tanultál meg így csókolni? – kérdeztem elakadt lélegzettel.
Jamie vigyorgott, és ismét magához húzott.
– Azt mondtam, szűz vagyok, nem pedig szerzetes – csókolt meg újból. – Ha segítségre lesz szükségem, szólok.

Én el tudom viselni a fájdalmat – mondta halkan -, de a tiédet nem bírnám. Ahhoz nincs elég erőm.

– Átkozott legyek, ha tudom, sassenach, átkozott legyek. Nincs rá logikus magyarázat. Akár tündér is lehetsz – kukucskált ki oldalra a karja alól –, nem, mégsem. Ahhoz túl nagy vagy.

– Milyen volt az első, Jamie? – kiáltotta Rupert könnyen azonosítható, pincemély hangja. – Nem véreztél?
– Nem, de te fogsz, vén lókötő, ha nem fogod be a szád.

Úgy tűnik, nem birtokolhatom a lelked anélkül, hogy el ne veszíteném a sajátom.

– Én sem szaladok el, sassenach – jelentette ki morogva. – Szóval, akkor mit jelent az, hogy „kibaszott”? (..) Ha csúnyákat akarsz rám mondani, az egy dolog. De nem szeretem, ha olyat mondanak rám, amire nem tudok megfelelni. Abból, ahogy mondtad, tudom, hogy nagyon mocskos szó lehet. – Tehát mit jelent?

De van egy dolog, aminek ki kell egyensúlyoznia a mérleget. Amikor majd ott állok isten előtt, lesz egy dolog, amit mondhatok, ami az ellentétes oldalt húzza le.
A hangja szinte suttogássá halkult, és a karja szorosabbá vált körülöttem.
– Istenem, te egy ritka teremtést adtál nekem, és istenem! Én jól szerettem őt.

Sassenach. Így nevezett az első pillanattól fogva; a kelta szó külföldit jelent, idegent. Angolt. Először dacból hívott így, utána szeretetből.

– Rád bízom, Sassenach – felelte szárazon –, hogy elképzeld, milyen érzés váratlanul megérkezni egy bordély közepére, egy hatalmas kolbásszal a kezedben.
Tökéletesen magam elé tudtam képzelni a helyzetet, és nevetésben törtem ki.
– Istenem, bárcsak láttalak volna! – mondtam.

– Hát ez van. Ahogy az idős nagymamám mondja, a rántottához fel kelll törni a tojást.
– Nincs is idős nagymamád – világítottam rá.
– Nincs – ismerte be Jamie –, de ha lenne, akkor ezt mondaná.

– Vér a véremből… – suttogtam.
– …és csont a csontomból – felelte Jamie lágyan. Egyikünk sem tudta befejezni az esküt, miszerint „amíg csak élünk”, de a kimondatlan szavak fájdalmasan ott lebegtek közöttünk. Jamie végül hamiskásan elmosolyodott. – És még annál is tovább – jelentette ki határozottan, és ismét magához húzott.

– „Az otthon az a hely, ahová, ha mennünk kell, be kell, hogy engedjenek” – idéztem.
Az ifjú Ian fanyar tekintettel rám pillantott.
– Igen, én is ettől tartok, nénikém!

– Akarsz engem? – suttogta. – Sassenach, elfogadsz engem, és vállalod annak a kockázatát, aki vagyok, annak a férfinak a kedvéért, akit ismertél?

– Nos, a legendák soklábú szörnyetegek, nem igaz? De általában legalább az egyik lábukkal a valóságon állnak.

– Csakis téged – mondta, olyan halkan, hogy alig hallottam őt. – Csakis téged imádlak a testemmel, csakis a tiéd két kezem szolgálata. Neked adom a nevemet, és vele együtt teljes szívemet és lelkemet. Csakis neked. mert te nem hagyod, hogy hazudjak. És mégis szeretsz engem.
Ekkor megérintettem őt.
– Jamie – mondtam lágyan, ahogy kezemet a karjára helyeztem. – Többé már nem vagy egyedül.

– Neked hány Üdvözlégyet kell mondanod, hogy bűnbocsánatot nyerj? – kérdeztem kíváncsian.
– Nyolcszázötvenet – motyogta. Frissen borotvált arca mélyebb rózsaszínt vett fel.
Az ifjú Ian megdöbbenésében eltátotta a száját.
– Mikor gyónt legutoljára, bácsikám? – kérdezte.
– Nagyon régen – válaszolta Jamie tömören. – Indulás!

– Oly sok éven át – mondta –, olyan hosszú időn keresztül, annyi minden voltam, annyi különböző ember. – Éreztem, ahogy nyelt egyet és finoman megmozdult, amitől hálóingének kikeményített vászna megzizzent.
– Bácsi voltam Jenny gyerekeinek, és fivér neki meg Iannek. „Milord” Fergusnek és „uram” a bérlőimnek. „Mac Dubh” az ardsmuiri férfiaknak, és „MacKenzie” a többi szolgának Helwaterben. Aztán „Malcolm”, a nyomdász”, és „Jamie Roy” a kikötőben. – Eközben lassan a hajamat simogatta, olyan suttogó hanggal, ami a kinti szél sóhajára emlékeztetett. – De itt – mondta olyan lágyan, hogy alig hallottam őt –, itt a sötétben, veled… itt nincs nevem.
Felé emeltem az arcomat, és meleg lélegzetét az ajkaim közé vettem.
– Szeretlek – mondtam, és nem kellett hozzátennem, hogyan értettem.

– A pokolba veled, Sassenach! – mondta, valahonnan a messzi távolból. Hangja megbicsaklott a szenvedélytől. – A pokolba veled! Esküszöm, ha meghalsz itt nekem, én megöllek!