Interjú az Osztálykép című kötet borítójáról

Forrás: Katona Péter Facebook-oldal

Katona Péter 21 éves diák, aki a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozata után szerencsét próbált az X-Faktor 2017-es évadában. A London Kids zenekar dobosaként vált közismertté, most pedig a Twister Media kiadónál megjelent Osztálykép című kötet borítóján láthatjuk, amely Krausz Emma [bekezdés] program díjas írónő LMBT* története. Ennek kapcsán készítettem interjút a fiatal zenésszel.

Hogyan jött a megkeresés, hogy legyél Krausz Emma borítójának modellje?

Katona Péter: A borítómodellség tulajdonképpen a könyv trailerének a velejárója volt.  Azt hiszem, a kiadó szerint is – meg szerintem is – könnyebb, befogadhatóbb úgy bármilyen olvasmány, hogy ha egy archoz tudják kapcsolni a szereplőt az olvasók. Így kerültem a borítóra.

Milyen volt a filmforgatás és a fotózás?

K. P.: Nagyon élveztem a forgatást és a forgatás előtti próbákat is. Hamar magaménak éreztem Leventét, ez furán hangzik, mert nem vagyok homoszexuális, de az epekedése, a vágyai ismerősek voltak nekem korábbról. Egy nap alatt leforgattuk a trailert. Délelőtt rosszul voltam, akkor forgattuk az ülős jeleneteket, a nap végére viszont kutya bajom se volt. Egy kis, családias hangulatú forgatás volt, alig állt 10 főből a stáb. Jól éreztem magamat.

A fotózásra egy stúdióban került sor, azt is élveztem. Sok jó kép készült. Egyet-kettőt fel is használtam a közösségi oldalaimon.

A London Kids

Mit gondolsz arról, hogy ez egy LMBT könyv, így a főszereplő, akit te megtestesítesz a borítón, meleg?

K. P.: Teljesen rendben vannak az ilyen olvasmányok szerintem. Van, aki bírja, van, aki nem. Én bírom az ilyen sztorikat, a Call me by your name-et is megnéztem párszor, érdekesnek találtam. Bár az a film nekem már kicsit sok volt. Vannak meleg ismerőseim, semmi probléma nincsen ezzel. Ugyanolyan ember, mint én.

El fogod olvasni a könyvet?

K. P.: A forgatás előtt bele-beleolvasgattam, muszájból is, meg kedvtelésből is. Amint egy kis szabadidőhöz jutok, elképzelhető, hogy nekikezdek. Most nagyon sok a munkám.

A továbbiakban is vállalnál hasonló felkérést?

K. P.: Természetesen vállalnék. Még nem vagyok olyan helyzetben, hogy nagyon válogatni tudnék az ilyen felkérésekből. Semmilyen hasonló felkérésre nem mondtam nemet, maximum engem küldtek el egy-egy sikertelen casting után.

*A rövidítés feloldása: Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok, Transzneműek. Tehát azt nevezzük LMBT könyvnek, amely valamilyen kisebbségben lévő nemi identitású csoportról mesél el történetet, ehhez kapcsolódó kérdéseket fogalmaz meg.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.