Gabriella Eld – Érzések Jordan számára

Kiadó:
Magánkiadás
Oldalak száma:
646
Borító:
PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Kiadás éve:
2018
Jordan Norris halott. 
Fél emberi évvel a háború után már-már úgy tűnik, hogy végre minden visszaállt a régi kerékvágásba, amikor egy elveszettnek hitt halhatatlan feltűnik a semmiből, és a halál ellenszerének legendáját hozza magával. 
Eljött az ideje, hogy segítsenek visszaszerezni Jordannek azt, amit elveszített. Most utoljára. 
De a helyzet sokkalta rémesebb, mint, amilyennek első pillanatban tűnik; a rejtélyes Herceg, akinek a komédiájába belecsöppentek nem ismer kegyelmet. Elveszi az erejüket, eltörli a világok határát és egy beteg játékra kényszeríti őket, ahol nincsenek többé barátok, csak ellenségek. Miközben Jordan és társai a rég halottnak hitt szeretteikért küzdenek eme iszonyatos cirkuszban, egy zongoristának, valahol világokkal messzebb egy sokkalta nehezebb ellenféllel; a saját érzéseivel, egy vérszomjas tanácstaggal és egy átkozott trónbitorlóval is meg kell küzdenie.

Az idei év legjobban várt kötete nálam egyértelműen az Érzések Jordan számára. Az első két résszel (I., II.) belopta magát a szívembe a történet, és a második rész vége után nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy hogyan is folytatódik majd, de legfőképp, hogy hogyan zárul a trilógia. Emiatt viszont nagyon féltem is belekezdeni, mert egy sorozatnál könnyű a lezárással mindent elrontani.

Amikor letépsz egy virágot, fiam, melyiket választod? És nem is kellett felelnem ahhoz, hogy tudjam a saját kérdésemre a választ. Mindig a legszebbet. Mindig a legszebbet választjuk. A halál is ugyanígy választ.

A legelején nehéz volt visszarázodni a csatába, és mire újra belehelyezkedtem, addigra véget is ért. Szerintem kicsit több időt kaphatott volna az olvasó, hogy újra felidézze, miről is szól ez a harc. Ahhoz mérten pedig, hogy végig erre készültek, egyszerűen túl mesésen zárult az egész. Az, hogy Jordannak be se kellett magát piszkolnia, nekem furcsa volt, és érdekelt volna, hogy az erejének újra használása közben mit él meg. Ezután pedig jött a még furcsább rész. Méghozzá az, hogy hogyan is élnek különc kis szereplőink “normális” életet. Na ehhez is hozzá kellett szoknom, de hál’istennek az írónő nem fukarkodott a szavakkal, és ez a jó hosszú kötet bőven adott erre alkalmat. Miután elfogadtam, hogy ez bizony így teljesen érhető és rendben van – mármint Sid és Evon, Gok és Robin, Rio a fenenagy megbánásával meg Tristánnal, plusz Jordan egyedül a földön ülve -, nagyon élveztem. Bár minden szereplő alább adott a nemtörődöm, érzelemmentes hozzáállásából, de így sokkal szorosabbá váltak a kapcsolatok, aminek örültem.

– Ne viccelj. Miféle féreglyukak? Ez nem egy science fiction film! – dohogott Rio.
(…)
– Mondta a férfi és visszafordult a felette lebegő síkúrhoz – dohogta Robin elhúzott szájjal, mire Delbard könnyedén felnevetett.

Szóval ez a kötet nagyon eltért a többitől, és ezzel az eltéréssel lehetőséget kapott más problémák beemelésére. Ami nekem nagyon tetszett, az a szerelmi szál. Természetesen ez egyáltalán nem egy csöpögős, szexelős romantikus dolog volt – mert hát ez mégiscsak a Jordan -, hanem egy elnyomott, kemény szeretlek-gyűlöllek vonzódás, amiben mindkét fél kissé béna meg csúnya, és én pont ezért imádtam. 😀 Annyira örültem, hogy Gabriella Eld tényleg egy olyan “nem lehetünk soha együtt” szálat alakított ki, ami nem csak mondvacsinált, és amiben elérte, hogy a lányt én magam is utáljam és szeressem egyszerre. Új kedvenc szereplőm lett emiatt (mivel a másikat megutáltatta velem ez a könyv).

Itt lehet a nyomorunkon nevetni.

Azt kell mondjam, hogy ebben a regényben az történt, amit minden könyvben keresek, amelyben egyszerre több szálat, narratívát vagy idősíkot figyelhetünk meg. Méghozzá az, hogy nem húztam egyik oldal felé sem. Egyszerűen az történt, hogy ha az Élvezetek hercegéről olvastam, akkor is alig vártam minden eseményt, és elfogott a fejezet végén a türelmetlenség a folytatás iránt, de ha a jelenbe léptünk akár Tristánhoz és Delbardhoz, akár Gokhoz, hát annak a fejezetnek a végétől sem bírtam elszakadni úgy, hogy ne várjam a folytatást. Tehát minden érdekes volt ebben a könyvben.

Látszik, hogy nem vagy főhős alapanyag, Jordan.

Beszéljünk most a legfurcsább részről – mert Gabriella Eld a fokozottat is tudja fokozni -, az Élvezetek hercege “kis világáról”. Az itt történt eseményeknél kicsit még több vérszomjat vártam, viszont nem bántam, hogy az a karakter, aki egyébként is csak nyűg volt a csapaton, ilyen sorsra jutott a végére. Tetszett a játék, ami által kicsit megismerhettük a régóta emlegetett karaktereket, viszont Jordant meg bírtam volna folytani. Nem értettem, hogy hogy lehet ilyen hülye, bár a történet végére a motivációját sikerült megértenem és elfogadnom. De attól, hogy ebben a részben megutáltam a kedvenc szereplőm, a másodikban marad kedvenc! Ettől függetlenül nagyon nem tetszett volna, ha a csaj – aki annyira jelentéktelen, hogy eszembe se jut a neve –  SPOILER életben marad. SPOILER VÉGE De itt is elvette az írónő annak a tipikus megoldásnak az élét, hogy SPOILER feltámasztjuk a halottakat. SPOILER VÉGE Éppen az ilyen, és a szerelmi szál végének – óriásit nevettem kínomban rajta – drasztikus lezárása miatt szeretem Gabriella Eld könyveit.

A szívem úgy facsarodott össze, mint a legrosszabb lányregényekben: klisésen, de őszintén.

A legvégéről annyit, hogy durva volt. Szerettem volna, ha ennyi nyomorúság után ezt az olvasó már “nem éli meg”. De elfogadom, mert ezzel felégette maga mögött a hidat az írónő, de azért szerettem volna, ha a könyv a legvégével kissé lenyugtatja fáradt idegeim. 😀 A borítókról meg csak annyit, hogy nagyon jól mutatnak együtt, és kíváncsi voltam, kié ez a harmadik szarv, de mindenre megkaptam a választ. 🙂

/Annyit még visszajelzésképpen, hogy nagyon sajnálom és nagyon bosszantott, hogy a könyv hemzsegett a hibáktól. Mind tördelés terén (de ez még kevesebb is volt), mind korrektúra terén. Én korrektorként dolgozom, de a hibákat nem szoktam felróni egy kötetnek, ha csak kevés van benne. De itt nem volt olyan oldal, hogy ne lett volna benne valamilyen hiba. Az egy dolog, hogy a korrektor láthatóan azt sem tudja, hogy hova kell vesszőt rakni, de hogy még az elgépelt szavakat sem javította ki… Ez, úgy gondolom, hogy nem az író feladata abban az esetben, ha van, aki javítja a szöveget. Ez a baj a magánkiadással, de sokszor a kiadókhoz vitt kéziratokkal is. Hogy mindenki a korrektúrán akar spórolni, pedig rengeteget elvesz az olvasmányélményből, ha rossz a szöveg./

Összegezve azt tudom mondani, hogy picit vegyesek voltak az érzéseim, féltem is, hogy a lezárás csalódást fog okozni, de igazából most is azt az igényes történetet foghattam a kezembe, mint az első két résznél. Nincs hiányérzetem, szóval újfent köszönöm az élményt. 🙂

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjh

10/9

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.