Jeff VanderMeer – Borne

Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.

Oldalak száma: 320

Kötés: puhatáblás ragasztott

Megjelenés éve: 2017

Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat.

Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít – egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás.

Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat.

Jeff VanderMeer a lenyűgöző Déli Végek-trilógia után egy olyan, a műfajt még jobban feje tetejére állító regénnyel jelentkezik, ahol sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő nem az, aminek látszik. A Borne az év egyik legeredetibb regénye, amely szerzőjét végérvényesen teszi korunk egyik legfontosabb sci-fi írójává.

Ezt a könyvet a borítója alapján választottam ki, mivel imádom az ilyen letisztult, de mégis színes dolgokat. A fülszöveg annyira nem keltette fel a figyelmem, de úgy voltam vele, hogy ha bármi köze lesz a történetnek ehhez  a színkavalkádhoz, akkor érdemes megpróbálkoznom vele.

Mi van, ha a boldogtalanságom mindig is abból fakadt, hogy emlékszem a boldogságra?

Ez a sci-fi-világ, amibe csöppentem, rögtön magával ragadott. Olyasmi érzésem lett tőle, mint amikor a Sötét Édent olvastam. Minden veszélyes, ismeretlen és mérgező, és ebben a kipusztult környezetben kell valahogy túlélni. Rachel itt talál rá Borne-ra, aki még ebben a szokatlan környezetben is kitűnik. Egy kis növénynek néz ki, Rachel pedig hazaviszi, mert bízik benne, hogy ha másra nem, de ételnek jó lesz. Furcsa és romlott dolgokat esznek Wickkel, főleg biotecheket, akiket én kis robotoknak képzeltem, de attól, hogy mesterségesek, még van rajtuk hús.

Az ember csak véges szenvedést képes elviselni, mielőtt úgy kezdené érezni, hogy a túlélésért vívott küzdelem túl nagy erőfeszítés.

Végül Borne-t nem szedik szét Wick medencéjében, és ahogy nő, egyre több furcsa dolgot csinál. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy hogyan is próbálja megismerni a körülötte lévő világot “kisgyerekként”. Jeff VanderMeer sokat, de mégsem eleget árul el nekünk a világról, amiben a története játszódik. Azt tudjuk, hogy a Vállalat a felelős minden pusztításért, azért, hogy a tavak, folyók és még az eső is mérgező, és azért, hogy Mord, a medve tartja fenyegetésben az embereket, és még repülni is tud. A másik oldalon pedig ott a Mágus, aki ki tudja, miért harcol, de a lényeg, hogy ő is rossz eszközökkel próbálkozik, amit a mutáns gyerekek mutatnak.

Az emberek és a helyek neve olyan keveset jelentett, hogy már nem terheltük a többieket a használatukkal. A régi látóhatár térképe olyannak tetszett, mintha egy groteszk tündérmese kísértett volna bennünket, valami olyasmi, ami megfogalmazva nem szavak formájában, hanem egy szörnyűség utóhatásainak a hangjaiban nyilvánult volna meg. Anonimitás a föld romjain; én erre vágytam. És egy pár jófajta csizmára, amikor hideg lett. És egy régi leveskonzervre, amelyet félig elrejt a törmelék. Ezek a dolgok áldássá váltak; milyen névnek lehetne bármiféle jelentősége ezekhez képest?
Ennek ellenére elneveztem Borne-nak.

A jól elrejtett búvóhelyben meghúzódva élnek így Rachelék, és nekem az első betörés nagyon megrázó volt, de aztán már én is résen voltam az egész könyv alatt. Én végig nagyon kedveltem Borne-t, volt benne jószándék, és nagy színfoltja volt a mérgektől színes világnak. A kérdései mindig furcsák és gyerekesek voltak (mivel még gyerek), amit nagyon hitelesen ábrázolt az író. Örültem neki, hogy itt nem mártírkodtak a szereplők, mindenki csak a saját életével törődött, ha kellett, megverte a vetélytársát egy-egy zsákmányért, és továbbállt. Aztán a nagy csattanó a Vállalat épületében ért minket.

Te mit tettél volna, olvasó, aki idáig úgy követtél, ahogy a Mágus is követett, láthatatlanul, mindig figyelve, következmények nélkül?

Erről nem mondhatok semmit, csupán azt, hogy engem meg tudott lepni, jó kis fordulat volt, és a legvége sem okozott csalódást, mert nem akart minden problémát megoldani. Nem volt hosszú történet, de a cselekmény lassan hömpölygött a sok visszaemlékezéstől. Én szívesen olvastam volna arról, hogy mi következik ezután, de a lényeg így is benne volt a végében. A Rachel és Borne párbeszédek miatt ajánlom a lányoknak, minden más miatt pedig a fiúknak olvasásra, ha szeretnétek egy igazi sci-fi-világba csöppenni, és nem vártok minden kérdésetekre választ a végkifejlettől. 🙂

A könyvet köszönöm a Kildarának és az Agave Könyvkiadónak!

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjhszivkjhszivkjh

10/7

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.