Neil Gaiman – Felkavaró tartalom

Kiadó:
Oldalak száma:
368
Borító:
PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Kiadás éve:
2015

Új novelláskötetében Neil Gaiman a maszkjainkat lerántva próbálja feltárni sebezhető, igazi énünket. Finom humora és borzongató képzelőereje olyan novellákat eredményez, melyeket újra meg újra el akarunk olvasni.

A Fekete kutya című, eddig sehol máshol nem olvasható történet az Amerikai istenek világában játszódik, és Árnyék kalandjait szövi tovább. A gyűjtemény többi része is hasonlóan varázslatos: Gaiman számos stílust és műfajt horror- és kísértettörténet, science-fiction és tündérmese, tanmese és vers felvonultatva deríti fel az emberi érzések, élmények és tapasztalatok birodalmát. Egy novella az Óceán az út végén mellé, egy öregkori Sherlock Holmes-rejtély, egy közösségi média inspirálta kisprózafüzér és további húsz írás található a kötetben, mely méltó párja a Tükör és füstnek és a Törékeny holmiknak.

Nehéz megfogalmaznom, hogy mi a véleményem erről a novelláskötetről, mivel sok novella hidegen hagyott, néhány meg igazán tetszett. Bár eddig a Gaiman-novellákkal nem jövök ki túl jól, de az író stílusáért még mindig megéri olvasni ezeket is.

Ezt a könyvet korrektül elláttam figyelmeztetéssel. Most már csak az összes többi könyv miatt kell aggódnunk, és persze az élet miatt, ami hatalmas és komplikált, és nem szól előre, hogy bántani fog.

A témaválasztás fogott meg és a borító, reméltem, hogy nagyon beteg történeteket olvashatok, de azt kell mondjam, a Gaiman-féle furcsaságon nem teljesítettek túl a sztorik. Az első vers megalapozta az egész gyűjtemény randomságát, azt mutatta, hogy maga az író sem tudja, honnan jönnek neki ezek, mert akár egy szék összerakásáról is képes verset írni, ha nincs jobb témája. 😀 Az Ami Cassandrát illeti című novella nagyon jó volt szerintem, aztán a végkifejlet még egyet csavart az egyébként is merész elgondoláson. A Narancs volt még egy maradandó emlék számomra, mert ez a kérdőív formátum, csak a válaszokkal, nagyon érdekessé tette az egyébként is hihetetlen témát. Több ilyet szívesen olvastam volna.

Az élet az élet, és mérhetetlenül jobb, mint az alternatívája. Legalábbis feltételezzük, mert onnan még senki nem jött vissza, hogy ezt megcáfolja. Ez az én mottóm.

A Mesenaptár egy hosszabb lélegzetű novella volt, amiben minden hónapra jutott egy történet. Ezek általában rövidek, de velősek voltak, és mindig megjelent bennük az adott hónap egy jellegzetessége. Egy ilyet nyomtatva is szívesen látnék a falamon, bár lehet, hogy ennél vidámabb történetekkel megfűszerezve. A rajongásból továbbírt történeteket nem tudtam annyira értékelni, mert én például nem vagyok nagy Sherlock Holmes-rajongó, így nem éreztem át igazán a belsős poénokat.

…valaha én is írásra váró üres pergamen voltam.

Viszont a Klikk-Klakk, a Zörgőszörny elég ütős volt, és csupán 6 oldalas. Erre azt tudom mondani, hogy tényleg ebbe a kötetbe való. A Közömbösség Rásegítő is érdekes volt, kicsit az ilyen novellák miatt fantasy-sci-fikeverék lett ez a könyv, amit én nem bántam, mert a sci-fi engem mindig fel tud kavarni, ha elég érdekes dolgokban gondolkodik. Ugyanilyen jó volt az “És zokogni, mint Alexandrosz” is. A Semmi óra című novella Gaiman állítása szerint a Doctor Who átirata, de nekem a Vissza a jövőbe jutott róla eszembe. Szintén jó téma, hiába nem vagyok oda egyik filmért sem.

A könyvekből rakott igluban aludtam. Megéheztem. Lyukat ástam a padlóba, belógattam egy damilt, és vártam a kapást. Berántottam neki, és már ki is húztam a zsákmányt: egy könyv-halat – zöld borítós, régi Penguin kiadású krimigyűjteményt. Nyersen faltam be, féltem tüzet rakni odabent.

Ezután jöttek a klasszikus mesék átiratai, amiktől a hideg kiráz, mert általában borzasztó hamar beléjük unok, mivel az eredetikért sem vagyok oda. Amit Gaiman csinált velük, az viszont igazán tetszett. A Csipkerózsika átirata önmagában is tetszett – éljenek az erős női karakterek! -, de a legvége még meg is tudott lepni. A Nőnemű végződések levélformája felüdülés volt, és az efféle belsős betekintést egy nem hétköznapi szerelmi vallomásba mindig értékelem. Az utolsó és leghosszabb novella pedig az Amerikai istenekhez íródott, Árnyék újabb szürreális kalandját követhetjük végig, de annyira nem kötött le, mert tudom, hogy itt igazán nincs már tétje az egésznek. Kiegészítésnek jó volt, de a könyvben nem bánom, hogy nem szerepelt. Viszont a depresszió párhuzamba vonása kellett ehhez az egészhez.

Néha azt szeretném, ha a hamvaimat egy könyvtárban szórnák szét. De akkor másnap reggel korábban jönnének be a könyvtárosok, és gyorsan összesöpörnének, mielőtt megérkeznek az első látogatók.

Összegezve tehát vannak nagyon ötletes, maradandó és elgondolkodtató történetek ebben a gyűjteményben, bőven lehet válogatni, de több durva novellát vártam, és esetleg kicsit több verset. A könyvek szeretetéről viszont elég sokat lehet olvasni, azok szerintem mindenkihez közel állnak majd. A Gaiman-rajongók nem fognak csalódni az atmoszférában és a jellegzetes stílusban sem.

A könyvet köszönöm szépen a Kildarának és az Agave Könyvkiadónak! 🙂

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjhszivkjhszivkjhszivkjh

10/6

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.