Ez a kötet egy olyan sci-fi, amiben semmi sci-fis nincs. Persze ott a műtét, de egyáltalán nem ez a lényeg. A fülszövegben is olvasható, hogy a lényeg Charlie Gordon és az ő élettörténete. Nem olvastam még ilyen témájú regényt, és ezután sem fogok, mert a Virágot Algernonnak szerintem lekörözhetetlen.
Utállom aszt az egért.
Nagyon szeretem a naplószerű elbeszélést, főleg úgy, hogyha indoka is van a főszereplőnek írni. Charlie-nak kötelező “elömeneti jelenéseket” írnia, és az elején annyira érthetetlen, amiket ír, hogy volt, mikor leragadtam egy mondatnál és elkezdtem gondolkodni rajta, hogy mit is akar mondani nekünk? Néha hangosan felolvastam egy részt, de ijesztő volt ilyen érthetetlen halandzsát hallani a saját hangomon, úgyhogy inkább magamban folytattam.
Azt mondta: használni kell. irás közben? a! jeleket: Megmutatta? nekem „hogy, kell! használni; őket” és most! és is. (tudok? minden-féle, jeleket. használni, irás közben! Egy “csomó szabályt; kell megtanulni? de kezd – már a fejembe menni:)
Aztán megtörtént a műtét, de persze egy darabig semmi nem változott. Charlie lassan kezdett visszaemlékezni a gyerekkorára, azok a történetek nagy hatást tettek rám. Tudtam, hogy a gyermeki naivitással átszőtt emlékek hamisak, de mindig gyomorszájon vág az emberi kegyetlenség, akárhányszor is találkozom vele. Szerettem volna még többet megtudni a családjáról, és a homályos bevillanásokból Charlieval együtt próbáltam kisilabizálni az eseményeket.
Rengeteget olvasok mostanában. A legtöbb könyv nehéz nekem, de nem törődöm vele. Amíg folytatom az olvasást, addig új dolgokat tanulok, és nem felejtek el olvasni.
Aztán ott volt Algernon, aki főszereplőnk egyedüli társává vált. Róla is szívesen olvastam volna még, de tudom, hogy nem láthattunk bele ennél jobban abba, hogy min megy keresztül. Én is úgy éreztem, ahogy több szereplő: jobb volt a műtét előtt, mert a zsenivé válás után Charlie unszimpatikussá és magányossá vált, sokszor beszélt úgy, hogy én sem értettem, mert annyira tudományos volt. Aztán meg ott volt Alice, aki nem bántam volna, ha erősebb karakter, és segít Charlie-nak a kapcsolatuk kialakításában.
„Algernon és Charlie” és „Charlie és Algernon”, ez az állandó párosítás rávilágított, hogy mindkettőnkre úgy gondolnak, mint kísérleti állatra, amely a laboratóriumon kívül nem is létezik.
Annak örültem, hogy sikerült befejezni a tanulmányt, annak meg még jobban, hogy a jelenben is láthattuk a családot. Úgy éreztem, sikerült mindent lezárni a leépülés előtt. Viszont nem tudom, hogy minden kiadásban vagy csak az enyémben voltak-e hibák, de a zseniidőszakban akaratlanul is árgus szemekkel kutattam az íráshibák után, és sokat találtam is. Csakhogy ezek itt jelentéssel bírnak, ezért csak a teljes leépülésnél lehettem biztos benne, hogy ez már nem kiadói hiba, hanem Charlie sajátjai.
Aszonta hogy nekem jo a motivácijóm. Nemis tuttam soha hogy nekem ijen van.
Nem vártam ilyen szép lezárást, sőt az egész könyv meglepett. Nagyon erős lélektani regény a Virágot Algernonnak, nálam szerepel a mielőtt meghalok, el kell olvasnom listán, és úgy gondolom, érdemes mindenkinek felvenni a sajátjára. 🙂
10/9
