Archív: Bakkhánsnők a Miskolci Nemzeti Színházban

Forrás: mnsz.hu

Euripidész darabja az emberi természet kettőségéről szól, arról, hogy életünk során örökké keressük a rendet, a biztonságot, miközben szívünk mélyén káoszra, szenvedélyekre és élvezetekre is vágyunk. A színészi összjátékon alapuló, a művet mai nyelven újragondoló előadás arra keresi a választ, hogy miként találhatjuk meg a köztes utat e végletek között – és milyen büntetés jár azért, ha elvétjük azt.

Euripidész metsző iróniával reflektált a korabeli athéni társadalomra. Utolsó drámájának középpontjában Pentheusz (Harsányi Attila), Théba ura áll, aki megtiltja, hogy a város polgárai ünnepeljék Dionüsszoszt (Bodoky Márk), a bor, a szórakozás, a testiség és a szenvedélyek istenét. Dionüsszosz ezért útra kel, hogy bosszút álljon a pimasz halandón – ebben pedig a városhoz közeli erdőben önfeledten, vadul táncoló bakkhánsnők lesznek a segítségére.

Ez tehát az alaptörténete annak a 9 színészt mozgató zenés bakkhanáliának, amelyet megillet a 18-as jelzés, mivel a gyanútlan és a felkészült nézőt is egyaránt meglepte a darab pucérsága. Nem volt szükség nagy díszletekre, de amit használtak, azok tökéletesen átadták a dionüsszoszi romlás és orgia szellemét. A színpadkép állandó volt: egyik oldalán egy kismedencével, másikon rudakkal volt felszerelve, amelyeket minden színpadon lévő használt is. Öltözetében is puritán szereplőink vagy egyszerűen semmit nem viseltek, vagy pedig alig valamit, ami erősítette a vissza-visszatérő sztriptízbár helyszínét. Ezek persze csak a dionüsszoszi oldal jellemzői, de megjelent az ellenpólusa is: Pentheusz és hű szolgái tiltakozása.

A két vezérpárbeszédei általában egy újabb helyszínen, mégpedig a színpad fölött zajlottak, ezzel jelezve az istenek helyszínét, amely az ember földi léte felett helyezkedik el. Ezt azzal is erősítették, hogy az isteni szereplő Dionüsszosz többször alakot és személyt váltott, nagyon egyedi megjelenítési módja volt például az, amikor egy élő teknősbéka „játszotta” őt. Bodoky Márk volt egyetemi hallgató első nagy szereplése volt ez a darab, és engem többször is meg tudott téveszteni. Két személyiség váltakozott a szerepében, és a hatalomszomjas istenség legalább annyira borzongató volt, mint a behízelgő kisfiú karaktere. Nagyon jó lehetőség volt ez számára, amit maximálisan kihasznált tehetsége bemutatására.

A modern díszlet- és jelmezelemek mellett viszont megmaradt a párbeszédek euripidészi jellege, illetve a Seres Ildikó által játszott karmesternő kardalai is korabeliséget tükröztek. Emellett viszont ellentétet képezett a vetítés és a diszkózene használata. A darab végkifejlete nagyot ütött, megvolt a katarzisélmény, amely az emberi természet kettősségéből adódott, és ezt nagyon jól választott eszközök segítségével adták át a nézőknek.

Komoly darab volt, fontos üzenettel, amit az est végén még sokáig emészt az ember, így azoknak nem ajánlom, akik szórakozni szeretnének egyet, mert ehhez a darabhoz azért kell gyomor. De éppen ez a színház feladata: hogy elgondolkoztasson, és hasson a nézőjére.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.