Böszörményi Gyula – Nász és téboly a. Könnyzápor és szívroham

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalak száma: 496

Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

Kiadás éve: 2017

Sorozat: Vörös pöttyös

1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak. 
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel? 
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el. 
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

1. legjobb krimi könyv a molyok értékelése alapján
1. legjobb romantikus könyv a molyok értékelése alapján
1. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján
Az az én nagy szerencsém, hogy a tavalyi évemet végigkísérte ez a sorozat. Nagyon összeszedett bejegyzést szerettem volna készíteni az utolsó kötetről, de a cím is mutatja, hogy ez nem egyszerű. Az egész sorozat, de kivált ez a rész, annyi szívfájdalmat, könnyeket, nevetést és izgalmat okoz az olvasójának, hogy várhatok én akármennyit ezzel a bejegyzéssel, nem lesz jobb, mert még most is a könyv hatása alatt állok.
 – Statisztikai tény, hogy a hisztéria leginkább azon nőkön üt ki, akik túl sok romantikus regényt olvasnak.
– Miként az is, hogy az ilyen művek rajongóinak életében nyomokban sem mutatható ki valódi romantika – fejem félrebillentve, számat elhúzva néztem rá. – Ezek szerint könnyen lehet, hogy a női elmebaj igazi kiváltója nem a túlzásba vitt olvasás, inkább a rideg, megkérgesedett és öntelt férfiszív, mely felsőbbrendűsége tudatában már-már dobogni is elfelejt. Mit gondol erről, báró úr?
99%-on áll a molyon, pedig már 310-en elolvasták. Ez azért nem semmi. Ebben a majdnem 500 oldalban mindent megkaptunk, amire vártunk, és mindezt olyan apránként adagolva, hogy biztos ne tudjuk lerakni a könyvet, amíg a végére nem értünk. Sajnos alig tudok valamit mesélni saját érzelmeimen kívül, mert Böszörményi Gyula már a legelején akkorát csavart a dolgokon, hogy hirtelen – magam sem értem, honnét jött – felkiáltottam: A kutya úristenit ennek a procc bárónak!
– Sürgős üzenet a méltóságos úrnak – mondtam, ám a levelet nem nyújtottam felé. – Saját kezeihez… Akarom mondani… Bocsánat.
– Marha! – sziszegte a füembe az inas, majd kikapva ujjaim közül a levelet, mély főhajtással átadta azt Ambrózy bárónak.
Gondoltam én, hogy nem lesz ez olyan sima menet, viszont ezzel a krimiszállal meggyűlhetett Gyula bátyó baja, mert végig attól féltem én is, hogy ne legyen túlerőltetett és hiteltelen az, hogy pont efféle zsarolás jött képbe. De mindeközben visszatekinthettünk Ambrózy báró múltjára, amit sokáig kellett emésztenem, mire össze tudtam egyeztetni a jelenbéli egészen megdermedt szívű Richárddal. Annyira kiismerhetetlen volt az ifjú önmaga, hogy abban se lehettem biztos, mi lesz a következő lépése. De azért nem hazudtolta meg teljesen jelenbéli magát, így lassan, de biztosan kezdett átváltozni a jól ismert cementkeménységű detektívvé.
Milike neked az a sápkóros, monoklitól bandzsa, rizsporparókás, kékvérű ángyikád!
Ezután meg azon rettegtem, vajon lesz-e elég jó a baleset magyarázata? És igen, egy percre elbizonytalanodtam, húztam a szám, hogy miért nem hősiesebb, miért nem áll ellen a szerelemnek, aztán mikor mindez kicsapódott a jelenben, akkor már úgy éreztem, minden klappol. Elvégre a karakternek fejlődnie kell. Nem lehet hibátlan az ifjú Richárd, és ugyanígy nem lehet érzelgős a felnőtt báró sem.
„Ha te engem, szint oly híven szeretnél / Mélyebb lenne, nagyobb lenne szerelmünk a tengernél.”
– Hallom én, Mili, hogyne hallanám – bólintott csendesen, majd olyat tett, amire álmomban sem gondoltam volna. Először is kivonta karját az enyémből, a közelünkben álló pincér tálcájáról leemelt egy pezsgőspoharat, és a fülembe súgta: – Az én strófám azonban a harmadik, amire pedig most maga figyeljen! – és ezzel középre perdülve zengő hangon énekelni kezdte, hogy:
– „Én vagyok a falu rossza egyedül, egyedül. / Engem ugat minden kutya messziről. / Sem az anyám, sem az apám nem volt rossz, / Csak egyedül, csak egyedül, magam vagyok a gonosz.”
Örültem, hogy kitekinthettünk Párizsra is, az 1800-as évek Budapestjére (ezektől a pesti estéktől mindig rázott a hideg), az Ambrózy-család múltjára, több családtagjára és Róza asszonyra, mert ő mindig egy nagy kérdőjel volt számomra. De a jelen események is olyan szépen alakultak, hogy végre méltó lezárást kapott Kaméleonka, aki ezt nagyon megérdemelte, és bár sok szereplőnek csak sejthetjük, mivel ér révbe az élete, én nem szeretem az erőltetett, minden szálat elvarró epilógusokat. Na itt aztán az a két szavas epilógus tényleg csak a lényegre szorítkozott, de ez is megmelengette a szívemet.
– Fél, Mili?
– Mitől kéne félnem? – néztem rá csodálkozva. Arcán az elsuhanó utcai gázlámpák tünde fénye csalóka árnyakat kergetett, így hol jóságos barátnak, hol komor és veszedelmes alaknak láttam őt.
– Ha nem fél, örülök – mondta Ambrózy báró. – Félek én maga helyett is.
És hát még Miliről nem ejtettem szót, aki a színfoltja az egész sorozatnak, és most aztán igencsak szabadjára engedte a gondolatait, így még csípősebb volt, mint valaha. De pont ezért minden kényes pontra rátapintott, és ezekből lettek aztán a legviccesebb szituációk. És jól is tette, mert igen sokat szenvedett szegény. Sokszor szívesen segítettem volna beverni a báró úr értetlen fejét, ahogy Márikát is kísértem volna a bokánrugdosásoknál. Aztán meg hirtelen a semmiből érkezett egy-egy térdremegtető kedvesség, és máris összezavarodtam. Ehhez már hozzá se kéne tennem, hogy mindvégig görcsben állt a gyomrom, hogy mi lesz még itt, és egy perc nyugtot se hagyott nekem a könyv, csak mikor már mindenre megkaptam a választ.
Ambrózy báró, ez a szívtelen, édes gazember, most sem tagadta meg önmagát. Levele felzaklatott, dühített, mosolyt csalt az arcomra, majd a következő mondatával rögvest le is törölte azt onnan.
Persze tudnivaló volt, mi lesz a vége, mégis megolvadt a szívem, mikor az utolsó párbeszédet olvastam. Ennél szebb nem lehetett volna, a mértéket jól betartotta Böszörményi, így senkit nem fogok meglepni azzal, ha azt mondom, óriási kedvencemmé vált a Nász és téboly.
 szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikv
 10/10
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s