Bram Stoker – Drakula

Kiadó:
Oldalak száma:
390
Borító:
PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Kiadás éve:
2010
Fordító:
Sóvágó Katalin

„Drakula ​vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!” Ezekkel a szavakkal mutatkozik be Bram Stoker klasszikus történetében a gróf Jonathan Harkernek, az egyik főhősnek. 
A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada – 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulá-t nem győzik újranyomni –, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír.

Harker, a fiatal angol ügyvéd azért utazik a Kárpátok közé, a hátborzongató várkastélyba, hogy nyélbe üsse Drakula London melletti ingatlanvásárlását. Nem is sejti, miféle szörnyűséget szabadít ezzel a világra: a vámpír gróf ebben a nyugati metropolisban akar újabb áldozatokat szedni, újabb – élőhalott – segítőtársakat toborozni. Miközben Harker a romos várban senyvedve tervezi reménytelennek tűnő menekülését, Drakula kísértethajója máris Anglia felé közeleg, ahol két ártatlan fiatal nő készül a boldog házaséletre. Az egyik éppen Mina, Harker menyasszonya… Barátaiknak, egy ifjú angol és egy idős holland orvosdoktornak, egy angol főnemesnek és egy amerikai kalandornak minden bátorságukra és leleményességükre szükségük lesz, hogy elháríthassák ezt a pokoli támadást.

Egy kedves barátomtól kaptam a kötetet a születésnapomra, és bár már volt a kezemben Drakula klasszikus története, valahogy sosem volt rá időm vagy ingerenciám, hogy elolvassam. Én, aki tizenévesen annyira rajongtam a vámpírokért, hogy mindenféle kombinációban olvastam róluk az Alkonyat után, még nem olvastam Drakula gróf történetét. Persze az alap sztorit ismertem, de hamar kiderült, hogy ennél sokkal többről van itt szó.

Ah, ez a tudományunk hibája, hogy mindent meg akar magyarázni; és ha nem magyarázza, akkor azt mondja, nincs mit megmagyarázni.

Be kell valljam, elég lassan haladtam a könyvvel, elszoktam már a régies, kicsit túlcsavart írásmódtól, a lassú cselekményvezetéstől. Viszont nem volt indokolatlanul lassú, a műfaj pont ezt kívánta meg. Mivelhogy az egész kötet egy napló, pontosabban több napló, attól függően változott a mesélő, hogy éppen kinek a naplóját olvastuk, ki ért rá lejegyezni az eseményeket. A szereplők direkt jegyezték le az utolsó részletig az egész sztorit, így el tudtak igazodni a hátborzongató és hihetetlen események között, és sokat segített a feljegyzés, felmondás abban is, hogy meglássák, ami eddig rejtve maradt számukra. Tehát a nyomozós rész nagyon jól kidolgozott volt, okozott meglepetéseket.

A férfinak ezt át kell élnie, különben nem tudhatja, milyen érzés amikor a tulajdon vérét szívják át a szeretett nő ereibe.

A tájleírás nekem kicsit sok volt, bár ettől függetlenül érdekes is, mert olvashattunk saját hazánkról, Erdélyről, Londonról, és mostmár még jobban sajnálom, hogy anno nem tudtam megnézni Drakula várát, csak a buszból, mikor elhaladtunk mellette. Érdekesek és jók volt a babonák és hiedelmek is a különféle népeknél, köztük a magyaroknál. A történet legelején elég sokat kapunk Drakula grófból, akinek fehér bajsza annyira nem illett az általam elképzelt – és a filmrendezők által elképzelt – karakterhez, hogy ezzel az aprósággal nem is tudtam megbarátkozni. Ezek után már sokkal kevesebbet láthatunk belőle, csupán annyit, amennyit szereplőink is.

Úgy veszem észre, minél keletebbre jutok, annál pontatlanabbak a vonatok. Hogy közlekedhetnek Kínában?

Nagy áttörés lehetett ez a kötet akkoriban, mikor először kiadták, és ennek a számlájára írom, hogy nagyon sok ideig nem mondják ki benne a vámpír szót. Ez engem egyébként nem zavart, sőt nagyon is tetszett a lehetetlen felvezetése Van Helsing által, mert olyan szépen adagolta az olvasóknak, ahogyan a szereplőknek, és ezáltal, és érvelése logikája miatt is sokkal könnyebben vált hihetővé az egész. Külön tetszett a vérszopó denevérfaj, amely alapot adott a faj emberre vonatkoztatására. Szóval egy igazi klasszikus vámpíros történetet kaptunk, amelyben az még fél a fokhagymától, a megszentelt dolgoktól, a napfénytől, és karóval és lefejezéssel meg lehet ölni. Bár a napfényes részt nem teljesen értettem, mert olyan leírással nem találkoztunk, hogy Drakulát megégetné a napfény, csupán azzal, hogy nappal alszik. Emellett számomra újdonság volt a köddé, állattá válás, az időjárás és a farkasok irányítása.

Hisz az élet nem egyéb, minthogy várjuk, hogy máskép legyen, s a halál a punktum.

Egyébként a hangulata tényleg nyomasztó és hátborzongató, főleg a megrontott nők és gyermekek történetei. Lucy része nagyon érdekes volt, míg Mináé sokkal családiasabb, szeretettel teli, ahol már igazán féltettük az asszony épségét. Egyébként Van Helsinget filmből ismertem már, de fogalmam sem volt, hogy ő ebben a történetben meg fog jelenni, viszont nagyon is kellett bele, mert ő tartotta össze a csapatot. Ami egy nagyon jó kis csapat. Dr. Seward és elmegyógyintézete sok izgalmat szolgáltatott, Reinfieldről mindig nagy érdeklődéssel olvastam.

Drakula vára sötéten rajzolódott a vörös égre, csorba pártázatának minden kövét vérrel festette a lenyugvó nap.

Annyit viszont sajnálok, hogy a nagy hajsza után, ami tele volt buktatókkal, a legvégét egyetlen oldalban kavarta le Stoker. Értem én, hogy nem volt már semmi, ami több csavart okozzon, de azért ez így elég könnyen ment. Az is érdekelt volna ezután, hogy miféle az a transzállapot, amibe a vámpírok kényszerülnek nappal. De egyébként nem volt rossz, bár nem mindent tudott tisztázni és megmagyarázni az író. Bár ennél sokkal többet vártam Drakulából és több gonosz tettet is, azért így sem maradt el a hatása.

Hittük halottnak álmában,
Láttuk alvónak holtában.

A naplószerű felépítése nagyon ötletes volt, semmiről nem maradtunk le. De azért kell hozzá egy lélekjelenlét, mert nagy kavalkádot foglal magába a történet. Szereplőink hangulatingadozása persze indokolt, de nehéz befogadni az olvasónak ennyi bánatot, szorongást, félelmet, dühöt, közben pedig boldogságot, eltökéltséget, szeretetet és összetartást egyszerre.

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjhszivkjh

10/8

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.