Böszörményi Gyula – Mindörökké várni

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalak száma: 304

Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

Kiadás éve: 2017

Ha azt hiszed, hogy nem a tiéd, akkor is…

„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.”

Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét.
Bölcsesség, szellem, mély érzések.
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.

Na, hát az történt, hogy kiderült, Böszörményi úr nem csak egy új Ambrózy-kötettel érkezik a Könyvhétre, hanem egy sci-fi novelláskötettel is. Egyértelmű volt, hogy nekem ez is kell, és mivel a Bitó és borostyánt még tartogatom a nehezebb időkre, ezért a Mindörökké várnival kezdtem. Aztán olyan gyorsan be is fejeztem, hogy most enyém a megtiszteltetés, hogy elsőként értékeljem ezt a csodát! 🙂

…az embernek csak az a pofon fáj, amit ő maga kap.

Bár szeretem és olvasok is sci-fit, de nem vagyok nagy rajongója ennek a műfajnak. Viszont szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ez a kötet még közelebb hozza majd hozzám a műfajt. Nem is tévedtem, hatalmas pozitív csalódás volt ez a novelláskötet! Bár 300 oldal, de egy-egy novella nem olyan hosszú, és úgy gondolom, mindegyikről kell néhány szót szólnunk. De mindez előtt el kell mondjam, hogy a külső becsapós lehet, mert nem tükrözi azt a komolyságot, amit a könyv magában rejt. Nagyon szép és letisztult a borító, és hangulatosak az illusztrációk is (nagyon jó, hogy a novellákra jellemző rajzocska kíséri végig az oldalszámozást), viszont engem meglepett, hogy mennyire más oldalát láthattuk az írónak. Ezután el tudom képzelni, hogy Gyula bátyó horrortörténetei mennyire kegyetlenek lehetnek. 😀 Itt sem kímélte egyetlen szereplőjét sem, a halálesetek széles skáláját mutatta be és olyan hűvös nyugalommal biggyesztette egy-egy novellába, hogy az állam többször is leesett.

A novelláktól egyébként is folyamatosan borzongtam – a jó értelemben. Szerintem sci-fit ennyire még sosem élveztem! Zseniális!

A fülszövegből megtudhattuk, hogy Böszörményi rajongója és írója is a sci-fi történeteknek, és több novellája megjelent már antológiákban, újságokban. 2016-ban elnyerte a Zsoldos Péter-díjat az Isȧ, por ës homou című novellával, és ennek alkalmából született meg ez a gyűjtemény. Emellett azért is lett szerintem ilyen gyorsan kész, mert alig akad benne egy-két olyan történet, ami ne jelent volna már meg valahol. Szerintem remek ötlet, hogy ezeket egybegyűjtve olvashatjuk, és hogy néhány új is született, mert nekem pont egy ilyen lett a kedvencem.

A Következtetések pedig – főleg ha hibásak – végül mindig isteneket szülnek.

Az első novella, aminek címe Dogma, nem túl hosszú, és azt hinnénk, hogy semmi science fictionös nincs benne, aztán az utolsó mondat egyszerre késztet nevetésre és megdöbbenésre. Nagyon jellemző mindegyik történetre, hogy akkora csattanót vág az olvasó arcába, hogy majd leesik az ágyról. Ez A Xonsi körzet című történetre is igaz, ahol máris űrutazáson vehetünk részt. Nagyon jó a sorrend, mert ezek belerázzák az olvasót a kötet űrhangulatába, de még nem annyira bonyolultak.

– Az anyád egy szajha volt, és a nővéreid folytatják az ipart!
Nem voltak nővéreim, és ezt meg is mondtam az öregnek.

A következő a Tű és pajzs, ami a kedvenceim közé tartozik, de ez még nem a legkedvencebb. Ennek a végén tényleg hanyat vágtam magam, pedig számíthattam volna a végkifejletre. Borzasztóan tetszett Jix bácsi és a beszólásai és az Illuzitor ötlete is, ami később is felbukkan majd. Ezek miatt az átfedések miatt éreztem egy nagy egésznek a kötetet, és nem pedig egy műfaj alatt megbújó, különálló novelláknak. Olyan volt, mintha egy nagy galaxisról olvasnék, csak éppen mindig más bolygójáról, lakóiról, időzónájából. Egyszer sem éreztem azt, hogy ellentmondásba ütköznék.

Más is mondta már, hogy nem vagyok egyéb, mint nagyra nőtt sperma.

A kutya című novella először taglalja a halottak visszatérését, és ez is megjelenik még a későbbiekben. A vége tetszett, mert – talán egyedüliként – ebben nem volt tragédia, sem teljes lezárás. A Három nappal később… az egyik olyan történet, ami csak ehhez a gyűjteményhez készült. Ebben az értelmetlen népirtás borzalmas témáját boncolgatja az író, és a lezárás jól megrázza az olvasót is. Ezután következett a díjnyertes novella, aminek a című nagyon tetszik, viszont a történet nem került be a kedvenceim közé. Méghozzá azért, mert túlzottan sci-fi akart lenni. Legalábbis én úgy éreztem, hogy a legbonyolultabb novella volt mindközül, és ezért nem került hozzám olyan közel. Viszont a méhek, bogarak problémája nagyon ötletes volt, ahogyan az élőhalott életének bemutatása is. A kutya miatt nekem valamiért A kis herceg hangulata jutott eszembe, viszont én azt sajnos nem szeretem. De a vége ennek is ütött.

… Itt véget ért a birodalma. A könyvekhez takarítás ürügyén sem nyúlhatott. Nézte a számára idegen, ijesztő tárgyakat, ahogy megvető közönnyel szorulnak egymáshoz, neki csupán a gerincüket mutatva. Cirádás, aranyozott betűk váltakoztak modern nyomású, szigorú írásjelekkel. A lexikonok tetején pormacska gubbasztott, szenvtelen közönnyel nézve a tehetetlen portörlőt.
Az Asszony elfordult a könyvektől. Nem szerette őket, megrémítették és felkavarták.

Na, de a Jó éjt, kapitány! nagy kedvencem volt. Először olyan volt a kádas jelenet miatt, mint a 13 okom volt. Aztán kiderült, hogy ez nem az, aminek látszik, akkor meg a Vörös betűkkel vérprófétái jutottak eszembe, végül pedig egyértelműen Madarak a dobozban hangulatot árasztott magából a sztori. Saját házukba bezárkózva éli életét a házaspár, akik a paradicsomot csak dísznek teszik az asztalra, mert megenni nem lehet. Nagyon tetszett, és a vége nem is alakulhatott volna másképpen.

Viszont a legeslegjobb novella a címadó Mindörökké várni volt. Érdekelne, hogy miért pont erről kapta a kötet a címét, és miért nem a díjnyertes novelláról, de részemről nagyon jól el lett találva, mivel számomra ez volt a legjobb történet. Az ősemberektől egészen az űrig jutunk, a kedvencem a Világok harca sztori volt, nagyot nevettem, óriási ötlet volt megörökíteni ezt a történetet. A vége pedig duplán nagyot ütött számomra, imádtam. Többet nem mondhatok, mert spoileres lenne, de szerintem ezért a történetért biztos, hogy érdemes megvenni ezt a gyűjteményt.

Tudatunk soha nem lesz képes átfogni és feldolgozni az Univerzum végtelenségét. Bolygóink határokat hazudó felszínére húzódunk vissza, azt képzelve, hogy a környező hegyekig, folyókig tart csak a világ. Hogy a csillagok között milliárdnyi fényév az üres tér, a galaktikák pedig még ennél is messzebb vannak egymástól, sőt, ezen galaxisok sora is végtelennek látszik, az már olyan gondolat, amibe könnyen képesek vagyunk beleőrülni.

Az Üvöltő szörnyeteg megint valami egészen újat hozott, nagyon egyedi volt, és kiemelte az emberi kegyetlenséget és önzőséget. Az egyik kedvencem volt. A Vörös kendővel válladon volt a leghosszabb történet, és annyira beszippantott, hogy végig együtt szédültem, színeket láttam és szenvedtem az űrcsavargóval. Már-már én is elbizonytalanodtam, hogy most mi a valóság és mi csak képzelet, és még ezután is a végeérhetetlen emberi mohóságot érezhettük a zárómondatban.

Létezni, akár csak kavicsként, hulló esőcseppként vagy gyorsan ellobbanó lángként, már önmagában is csoda. Élni azonban… Nos, élni, az mindennél több. Az élet megteremtése a legcsodásabb tett, amire az Univerzum valaha is képes volt.

A bolond című novella először azt hittem, eltévedt, és nem tartozik a sci-fik közé, de aztán rá kellett jönnöm, hogy jó helyen van, és ez is egy kedvenc történetemmé vált. Borzasztó szomorú és csodaszép sztori. És végül az utolsó, Nemzedékek című történet elhozta a kihagyhatatlan témát, a robotokat. Nagyon tetszett, ötletes volt, a lezárás nem az volt, mint amiről már számtalanszor olvashattunk, hanem nyitva maradt, és se nem teljesen pozitív, se nem teljesen negatív végkifejletet láthattunk. Bár én Vív helyében biztos máshogy cselekedtem volna – megölöm a kiscsajt -, de ez így nagyon is jó volt.

Parancsot teljesíteni olyan, mint energiát pocsékolni. Tanulni olyan, mint energiát nyerni.

Nagyon ajánlom ezt a novelláskötetet mindenkinek, azoknak is, akik nincsenek oda a sci-fiért, és azoknak is, akik csak az író neve miatt kíváncsiak rá. Borzasztó érdekes és szívszorító novellák gyűjteménye ez, minden sorát imádtam.

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikv

10/10

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s