Böszörményi Gyula-Ármány és kézfogó

covers_399171

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalak száma: 704

Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

Kiadás éve: 2016

Sorozat: Vörös pöttyös

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?

A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Jesszompepi! – ahogy Márika és egy kedves barátném fogalmazna. Ez a 700 oldal aztán tartogatott meglepetéseket. Az utolsó mondat előtt több percen keresztül csak ültem, felnézve a könyvből, és arra gondoltam, hogy nem akarom tudni, mégis melyik. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem is fogom még egy darabig…

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor képtelenség eldönteni, hogy a férfit, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni, vagy orrba verni volna-e jobb.

Faltam az oldalakat, pedig nem akartam, hogy véget érjen Miliék története. Bár tovább már nem lehetett volna – és nem is érdemes – húzni Emma sztoriját, de egyet értek azzal, hogy ez a kötet mégis kevés volt. Az elvarratlan szálak megoldódtak, de a romantikus oldalt olyan könyörtelenül nyomta el Böszörményi úr, hogy nem győztem káromkodni. Egyetlen szerepe az volt ennek az oldalnak, hogy kibillentse az olvasót a kényelmes biztos tudásából, és teljesen megkavarja, hogy aztán az utolsó mondat úgy felkorbácsolja az idegeit, ami miatt rögvest vasvillát kapva rohan majd Gyula bátyó ablaka alá. Igen, én is ebbe a táborba tartozom mostantól, bár az tény, hogy így még akkor is a kezeim közé veszem a befejező kötetet, ha kiderül, hogy nem a kedvem szerint folytatódik a történet.

– Lelketlen gazember!
– Gazemberek! Merthogy ketten vannak.
– Én magára gondoltam, báró úr.
– Az más, így már értem. (…)

De miért is ne alakulna úgy? Eddig még egyetlen egyszer sem csalódtam Böszörményi köteteiben, és ez most sem volt másképp. Szerettem az új szereplőket is, és örültem, hogy a kimerített mellékszereplőket nem próbálta meg a rivaldafény felé tereni. Megint sok új dolgot és főleg szót, kifejezést tanultam, így naponta jön a számra a rima, lubnyi, de még a shukar shej kifejezés is. Nagyon tetszett Krúdy alakja, és hogy az életének igaz eseményei saját műveivel van alátámasztva. De annál kevésbé Ambrózy báró, aki még annál is elviselhetetlenebb volt, mint eddig. Nálam a biztosítékot a következő mondat verte ki: SPOILER – Akkor maga, kedves Mili – nézett rám villámló szemmel a báró –, sosem születik meg, mely esetben ez a kihallgatás is sokkal zavartalanabbul folyna le SPOILER VÉGE. Emellett még feleslegesen kavarta is az ügyet a titkolózásával, ahelyett, hogy egyenes lett volna, és sok bonyodalmat kikerült volna ezzel.

– Látom, nem érti. Az én anyai nagyapám valódi belső titkos tanácsos volt…
– Ezt valóban nem értem – vágtam közbe. – Hogyan lehet valaki titkos tanácsos, ha mindenki tudja, hogy az? És mit jelent a valódisága? Talán vannak ál titkos tanácsosok is?
– Mili, kérem, ne bosszantson!
– Távol álljon tőlem, valódi és kicsit sem titkos báró úr, de tudja ez a rangkórság arra késztet, hogy legközelebb így mutatkozzam be – mondtam és pózba vágva magam, orromat kényeskedve feltartva nyújtottam kézcsókra a kezem. – A nevem alsó- és felsőhangai Hangay Emília, kinek atyja alsó- és felsőhangai Hangay Árpád, Marosvásárhely legvalódibb, legbelsőbb és legtitkosabb könyvkereskedője.

Emellett Emma sem lett a szívem csücske, mert bár az előzőekben kedveltem, most mégis úgy éreztem, hogy kissé jellemtelen, ami azért is lehet, mivel skizofrén módon folyamatosan váltakozott benne az eddigi összes “személyisége”. És persze ahelyett, hogy megszánta volna szegény utászt, inkább elkergette, holott – remélhetőleg – akire ácsingózik, az úgysem lesz az övé. Márika viszont igazán nagy szerepet kapott, és néha már túlzásnak éreztem a feltűnési viszketegségét, de ő egy igazán nagy színfoltja volt a komor eseményeknek, ha nem lett volna, akkor oszt szer’usz világ! Mindig nagyokat röhögtem rajta. 😀 Mili replikái pedig túlszárnyalták az összes eddigit, és még jobban a szívembe zártam.

– Nem huszár – helyesbített Karlinka. – Gyalogos katona. Utász.
– Dehogy utállak, csak éppeg nem értem, mér’ vagy hozzá ilyen kegyetlen.

Most, hogy a Hangay lányok ügye végre lezárult, én is azt remélem, hogy a zárókötet Ambrózy Richárdra fog koncentrálni, mert bőven van még a karakterében kisajtolnivaló. Jöhet mindaz az elmaradt szívbéli ügy, aminek csak a felszínét kapargattuk eddig. Addig is muszáj leszek elrohanni a könyvesboltba, hogy a kétszer is említett Beretva és tőr ügyet végigcsámcsogjam, de azt már csak nagyon lassan, mert túl sok időt biztosan nem fogok kibírni Ambrózy és Mili civakodása nélkül. 🙂

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikv

10/10

Abszolút kedvenc ez a sorozat.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s