Böszörményi Gyula – Leányrablás Budapesten

covers_328988Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalak száma: 336

Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

Kiadás éve: 2014

Sorozat: Vörös pöttyös

Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

 A 2016-os évem utolsó olvasmánya volt a Leányrablás Budapesten. Úgy gondolom, ez egy igazán jó zárása az évnek, mert új kedvencet avathattam, és alig várom, hogy a folytatást is beszerezhessem. 🙂 Szavazásra bocsátottam annó, hogy milyen magyar íróktól olvassak, és Böszörményi Gyula is szép helyen végzett, így nekifogtam az Ambrózy báró eseteinek, amit most nagyon nagy érdeklődés és ajánlás vesz körül. Ebből én is ki fogom venni a részem ebben a posztban.

– Olvassa hát! – riasztotta fel merengéséből a leányt nagynénje parancsa. – Vagy tán addig kell várjak, míg a molyok kieszik az ujjai közül a papirost, majd megtanulván beszélni, felmondják nekem, ami rajta állt?!

Tehát, amit először is meg kell jegyeznem az az, hogy a vörös pöttyös besorolás zavar. Úgy gondolom, hogy ebben a regényben semmi, a vörös pöttyös tiniregényekre jellemző nincs, sokkal inkább az arany pöttyös kategóriába sorolható, és emiatt több potenciális olvasót elriaszt magától. Például én annyiban féltem attól, hogy belekezdjek, hogy azt hittem, nem lesz a korosztályomnak megfelelő és megint úgy járok, mint mondjuk az Amikor esikkel – nagyon sokan szeretik, és lehet, hogy kiemelkedően jó, de ezer ilyen van már. Na, hát ebben az esetben ez nem így történt.

– Nahát, hisz ezek kinematográffal ügyködnek! – lelkesedett az ifjú riporter. – Úgy tűnik, épp a Fejér-gyilkosságot próbálják rekonstruálni. (…)
– Édes Bözsim, hát értsd már meg végre: akit torkon szúrnak, az nem hajol le semmiféle virágért, hogy a halála előtt még utoljára megszagolja azt! Különben is, március van! Hol látsz te virágot?
– És a művészet szabadsága? – visított a művésznő, akkora kalapban téblábolva a bokrok mellett, hogy az arca ki se látszott a perem alól. – A nézők szeretik a romantikát. Én pedig annál romantikusabbat el sem tudok képzelni, mint hogy haldoklás közben virágillatot szagolok.
– Majd ha téged döfnek le, Bözsi, akkor szaglászhatsz, míg csak el nem folyik az összes véred – ordította a rendező.

Pár oldal után, mikor említést kapott Mezőcsát, ahol én felnőttem, elkapott egy érzés. Rá kellett jönnöm, hogy én nem igazán olvasok magyar íróktól (amit mostmár sajnálok, de gőzerővel pótlom eme hiányosságom), pedig a közeg, amit felvonultatnak a regényeikben, az én otthonom. Ezáltal pedig van egy sajátos szívmelengető érzete az egésznek, és ezt a külföldi írók nem tudják nekem megadni. Emellett még egy dolog van, amit csakis a magyaroktól várhatunk, ez pedig az az ízes beszéd, amely sok helyen jellemző nálunk. Főleg, ha a regény a múltban játszódik, és tele van olyan régen használt szavakkal, amik mára kikoptak az élőbeszédből. Ez a két dolog volt az, amik miatt már az első pár oldal után eldöntöttem, hogy biztosan a kezembe veszek még pár Böszörményi-kötetet. És a nagyon hiteles korleírásról, csodaszép fogalmazásról még nem is beszéltem. Ezeket nagyon tudom értékelni egy regényben.

– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el.

Szóval egészen megvett magának a történet, tele volt cselekménnyel, bonyodalommal és abszurd helyzetekkel, amiket imádtam. Egyedül a várva várt szerelmi szál hiányzott nekem, de a táptalaját azért már lerakta Böszörményi. Persze a függővég sem a kedvencem, ami azért itt elég erősen jelentkezett, de nem igazán bánom, mert ígyis-úgyis beszereztem volna a folytatást. A borítóról meg annyit, hogy nagyon szép és visszaidézi a kort, amiben játszódnak az események.

– Fáradjon be, Hangay úr.
– Oda? – sápadt el a könyvkereskedő.
– Én majd idekinn őrködöm, és ha jön valaki, kuvikot utánzok.
– A kuvik csak éjjel szól, báró úr! Nappal az olyan madár aludni szokott.
– Sebaj – rántott a vállán mosolytalanul, s tán kissé sértődötten Richárd. – Akkor majd legfeljebb olyan kuviknak hisznek, aki alvászavarban szenved.

Több különlegessége is van ennek a kötetnek: az egyik, hogy minden fejezetnek van egy fejléce, ami egy korabeli kép, és ez nekem szintén adott egy kis plusz a hangulatához. A két szálon futó történetet két különböző fejléc mutatja, illetve a pontos dátum és helyszín megjelölése is. A másik dolog pedig a lábjegyzetek gyakori megjelenése. Ez általában zavarni szokott, mert főleg szakkönyvekben fordul elő gyakran, de itt sokat segített a régies szavak megértésében, illetve érdekes volt, hogy valóban létezett emberek neveit használta fel Böszörményi a történetben.

Mili, te bolond vidéki csitri, ez itt az életed, és nem valami szirupos Bajza Lenke-regény!

A karakterek erősek és érdekesek voltak, Böszörményi Gyula pedig nem félt már az első részben jó párat kiiktatni. Igazán izgalmas, különleges és egyedi történetet olvashatunk ebben a kötetben, és senkit ne tévesszen meg a vörös pöttyös megjelölés, bármilyen korosztálynak bátran ajánlom elolvasásra, nem fogtok csalódni. 🙂

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjh

10/9

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.