Vándorsólyom kisasszony Tim Burton változata

missperegrinesmall

Jake imádott nagyapja nagyon szeretett füllenteni. Sokat emlegetett gyerekkori emlékei mind olyanok, mint a tündérmesék. A srác nem sokat örököl a nagypapája után: csak pár furcsa feljegyzést – amelyekről hamarosan kiderül, hogy nyomok, amiket követve Jake egy különleges világ felé indulhat el. Még az is lehetséges, hogy az öreg nem volt hazudós, és legőrültebbnek tűnő történetei valóban megestek?

Ranson Riggs híres trilógiájának első részét Tim Burton rendezte, amire úgy gondolom, nem is lehet panasz. A Vándorsólyom kisasszony hangulatában és stílusában is hasonlít a rendező korábbi filmjeihez, így ezt hitelesen át is tudta adni a film. Bár volt néhány kifejezetten Tim Burton-féle jelenet, mint a csontvázak vagy az életre keltett babák harca, azért mégsem volt teljesen mesés az egész. Én személy szerint imádom a filmjeit, és egyáltalán nem bántam, hogy kicsit megtoldották az eredeti történetet, mert ezek is illeszkedtek az alapkoncepcióhoz.

Volt egy kisebb kontraszt Jake rendes élete és Vándorsólyom kisasszony árvaháza között, ami szükséges is volt ahhoz, hogy kihangsúlyozza, mennyivel színesebb az a világ, amit Jake felfedez, és aminek a létezését addig senki nem hitte el a nagyapjának. Így kezdődik tehát a film, ami véleményem szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Nyilván nem várhatunk teljes könyvhűséget egyetlen rendezőtől sem, mégis pozitív csalódást okozott az, hogy óriási változásokat nem láthattunk. Persze, sokan már az előzetes alapján leírták magukban az egészet, mert Olive és Emma képességét indokolatlanul megcserélték, és Emma kapott még egy kis pluszt is. Egyébként szinte mindegyik színész el lett találva, a Jaket játszó fiú igazi Tim Burton-karakter külsővel rendelkezik, és Samuel L. Jackson is tökéletes gonosz volt. Az üresrémek nagyon pontosak lettek, ehhez valószínűleg segítséget nyújtottak a Ransom Riggs könyveiben feltüntetett ábrák is.

14462795_10154586459353633_7453921948615927952_n

Voltak komikus és eltúlzott jelenetek is, például a szemgolyóevés. Ezek ellenpontjai voltak a groteszk jeleneteknek az egyébként általában sötét, komor és homály borította képi megjelenítésben. A zenei aláfestés nagyon illett a filmhez, és a könyvben megtalálható, fontos szerepet betöltő fotókat sem hagyták ki. Visszamenőleg láthattuk Jake gyermekkorát, ami borzasztó aranyosra és hitelesre sikerült. Szerintem nem igazán volt semmi olyan fontos dolog, amit hiányolhatnánk a filmből, nagyon jól sikerült és izgalmas könyvadaptációt láthattunk.

14563385_10154586519763633_1647888102938947221_n

Nem volt rossz, hogy a könyvekben egyébként nem szereplő ikreket is belerakták a filmbe, én őket mindig is hiányoltam, bár a képességük szerintem túl erős volt. Enoch elég félelmetes volt, és nem az a viccesen undok karakter, mint a könyvekben, és ezt a kis szerelmi szálat Olive-val szerintem ki lehetett volna hagyni. Horace volt az, akivel egyáltalán nem tudtam megbékélni, egyáltalán nem tetszett, de ennyi még belefér, miután a többieket pedig nagyon eltalálták.

Korosztálytól függetlenül bárki találhat szórakozást ebben a filmben, bár elsősorban biztos, hogy a Vándorsólyom-könyvek iránt rajongókat izgatja a legjobban. A vége kapott egy lezárást, de nem teljeset, így van rá esély, hogy mind a három kötetet megfilmesítik a jövőben. Mindenkinek ajánlom megnézésre a Vándorsólyom kisasszonyt, aki szereti az időutazás témáját, a fantasyt vagy Tim Burton stílusát! Szerintem nem fogtok csalódni!

14522917_10154586558708633_5956335235189937001_n

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.