Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan – Az Árnyvadász Akadémia (1.)

covers_351916Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalak száma: 80

Borító:
PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Kiadás éve: 2015
Miután mondénként, aztán vámpírként élt, Simon nem gondolta volna, hogy egyszer még árnyvadász lehet belőle, ma azonban megkezdi tanulmányait az Árnyvadász Akadémián.
Vajon lehet-e belőle ugyanaz az ember, aki vámpírként volt? Képes lesz-e megint hőssé válni, és megfelelni a barátainak, Isabelle-nek, és legfőképpen önmagának?

Az egyetemi elfoglaltságaim miatt az év végére nem jut túl sok időm olyat olvasni, amit szeretnék, már persze, ha nem számítjuk Tolkien összes művét, amiken most végig kell rágnom magam. Na de a kissé sok Gyűrűháború után úgy gondoltam, pihenésképp lekapok valamit a polcomról. Az Árnyvadász Akadémia ugrott először a kezeim közé, gondoltam, 80 oldal pihenés nem okoz akkora lelkiismeretfurdalást majd.

– Mi a gond az élelmiszer-ellátással?
– Nem látnak el bennünket élelmiszerrel.
– Az tényleg gond.

Tényleg nem okozott, mert nem kellett sok idő, máris kivégeztem. Mikor megkaptam, először Cassandra Clare nevére lettem figyelmes, és meg kell valljam, eddig állítottam, hogy a Csontvárost nem fogom elolvasni, mégis megörültem annak, hogy valamiképp részese lehetek ennek a különleges és nagy rajongótáborral övezett világnak. Mivel a Shadowhunters sorozat első évadát végignéztem, így tudtam nagyjából, hogy mi az alapsztori. De csak akkor eszméltem rá, hogy jelen különsorozatunk főszereplője Simon lesz, mikor elkezdtem az első oldalt.

Meg kell valljam, sosem szerettem a karakterét, és magamtól biztosan nem olvasok pont róla, és mégis, pozitívan csalódtam. Vagy pont azért, mert a történet onnan indul, hogy elveszíti az identitását az emlékezetkiesése miatt, és ezért minden olyan dolgot is, ami miatt én nem kedveltem, vagy mert nem adtam neki elég esélyt anno. Nyilván, mivel nem olvastam a sorozatot és filmben sem láttam az egészet, így nem tudom megmondani, vajon én is , mint sokan mások, megszerettem volna-e az utolsó kötetek után. Mindenesetre most kedveltem, és még a poénjait sem éreztem olyan erőltetettnek, mint régen.

– Simon!- szólt oda halkan George. – Egy gyors tipp. Jobban megy a lovaglás, ha nyitva tartod a szemedet.
– Eddig csak a Central Parkban lovagoltam a körhintán – mordult fel Simon. – Bocsáss meg, hogy nem én vagyok Mr. Darcy!

Bár vannak visszautalások A végzet ereklyéi történéseire, és ebből a legtöbbet értettem is, az tény, hogy elmond egy-két nagy dolgot a végkifejletből, így annak nem ajánlom olvasásra, aki még nem olvasta az alapsorozatot. Bár, miért is akarnátok olyan mellékszereplőről olvasni, akit nem ismertek? 😀

Nekem most igazán jól esett ez a rövid, könnyed történet, ami felkeltette az érdeklődésemet a folytatása iránt, és pár másik szereplőről is szívesen hallanék többet. Elég komikus az egész alapszituáció, pont Simonhoz illő. Mégis komoly problémát taglal, mégpedig azt, hogy hogyan tudja megtalálni az identitását valaki, akit megfosztottak az emlékeitől, és ami visszajön, azt sem érzi a magáénak. Na és a másik oldal is ott van, a barátai, akik szerintem nagyon igazságtalanok Simonnal szemben. Elvégre nem tehet róla, hogy nem az, akinek ők megismerték és megszerették, és sokkal inkább támogatniuk kellene őt és nem lemondani róla, amire egyedül Isabelle volt képes. Persze nála is érezhető, hogy hiányolja azt, akit a pasijának tekintett – nyilván, de legalább nem adja fel az egész ügyet.

 Simon lova vagy teljesen hülye volt, vagy egy zseni, aki rájött, hogy Simon még véletlenül sem tudja irányítani. Vándorútra indult hát az erdőben, hátán a felváltva könyörgő, fenyegetőző és megvesztegetéssel próbálkozó fiúval. Ha a ló olvasta Simon minden gondolatát, akkor igazi szadista volt.

Nagyon érdekes, hogy Simon végül árnyvadásznak készül, mikor eddig ez állt a legtávolabb tőle. Úgy gondolom, hogy hasznos lett volna az is, ha a barátai tájékoztatják arról, hogy egyáltalán nem volt akkora hős azelőtt sem, mint ahogy beállítják. 😀 Mert azért nem esett olyan messze attól, aki volt, én úgy tudom, nem változott soha olyan óriásit, mint amekkorát ő hisz magáról.

– Ms. Loss… – szólt Simon. – Megkérdezhetem, mit csinál?
– Penhallow dékán úgy döntött, hogy nem rendel friss ételt, amíg el nem fogy ez az ízletes és tápláló leves. Szóval azt tervezem, hogy elásom az egészet az erdőben – jelentette be a boszorkánymester. – Fogd meg a másik fülét!

Mindenesetre el fogom olvasni a következő kötetet is, mert sajnos nagyon rövidke volt ez a kis kóstoló az akadémia életéből, de annál szórakoztatóbb, és várom a folytatást az újabb eseményekkel, remélhetőleg néhány régi karaktert is többször felvonultatva a történetben. 🙂

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjhszivkjhszivkjh

10/7

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.