J. R. R. Tolkien – A két torony (A Gyűrűk Ura 2.)

covers_125972

Kiadó:

Oldalak száma összesen:
1836
Kötet:
A két torony (második rész)
Borító:
KEMÉNYTÁBLA
Kiadás éve:
2008
“A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vastag kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak….”

Meg kell valljam, kissé nehézkesebben olvastam a második kötetet, bár valamivel rövidebb volt az elsőnél. A kezdeti lendületem belesüppedt a hosszú és számomra is fáradalmas út végigkövetésébe. Olvastam és olvastam, majd valamikor félreraktam, mert valahogy nem érdekelt a történet első fele, meg hát tudtam is, hogy mi következik. De aztán újra elővettem, és újult erővel és az érdekesebb második résszel folytatva megint belelendültem.

Éomer hátralépett, arcán félős tisztelet ült. Lesütötte büszke szemét. – Hát ezek aztán különös idők – suttogta. – Álmok s legendák kelnek életre a fű közt.

A két torony két könyvre van osztva: míg az első rész Trufa, Pippin és a többiek kalandjait meséli el, a második Frodó és Samu külön útját követi. Engem ez érdekelt jobban, bár vártam az entek megjelenését is. Tudom, panaszkodtam, hogy nincs elég csatajelenet, hát ezt most jól megkaptam. Valamiért az emberek szála nem érdekelt igazán, sem a csatáik, és kicsit elhúzódott a Saruman-szál is. De az entek új színt vittek a történetbe, nagyon érdekesek voltak a szokásaik, az inni- és ennivalójuk, és a beszédük, ami igazán terjengős, elvégre ők soha nem sietnek el semmit. A könyvben szimpatikusabb volt nekem Szilszakáll, a filmben nem volt ennyire segítőkész, nem lobbant fel benne eléggé a düh ahhoz, hogy rögtön úgy érezze, ez az ügy rájuk is tartozik.

Más az, hogy megtörténik, és más, ha úgy mondják el. Itt van például Gollam, ő kitűnően beleillik a regébe, sokkal jobb hallani róla, mint együtt lenni vele. S valamikor maga is kedvelte a regéket, mint mondja. Csak azt tudnám, hogy ő minek tartja magát, hősnek vagy cselszövőnek?

Aztán a számomra érdekesebb második részben végre felbukkant Szméagol is, aki egyébként is kedvencem. Viszont a sok sziszegést olvasva kezdtem én is átvenni fejben ezt a stílust, már attól féltem, mostantól én is így fogok beszélni. 😀 Samut most is jobban kedveltem, mint a filmben. Sokkal értelmesebb volt, talán azért is, mert az ő gondolataiba is beleláttunk. Tetszett, hogy nem annyira egysíkú karakter, mint ahogy a filmben ábrázolták. A kötet legvégén sem hagyta el az esze, nem hagyott ott mindent addig, amíg meg nem bizonyosodott arról, jól értelmezi-e a helyzetet. Persze így is rossz döntést hozott, ettől függetlenül nagyon imponált az utolsó eszmefuttatása. Jóindulatú, hősies és merész volt. Érdekes volt látni, rá milyen hatással van a gyűrű. Igazán tetszett.

Frodó viszont egészen jól viselte az utat, bár lehet, hogy a nagyobb szenvedés csak most jön, de eddig nem rinyált annyit, mint a filmben. Nem is bénázott indokolatlanul, és nagyon ügyesen mellőzte a csalogatást, ami folyton megkörnyékezte. Meglepett, ahogy Gollammal beszélt, teljesen a szituáció magaslatán állt, tudta, hogy befolyásolja őt, és hogy hogyan legyen szigorú Gazda és megbízható útitárs egyszerre. Nem számítottam ilyesmire, ebből is látszik, hogy nem lehet a filmek alapján megítélni egy karaktert, ugyanis ez a krumpliszsák-szint a Harry Potterben is jellemző, és ott is meglepődtem a könyvet olvasta, hogy Harry mennyire önálló és erős karakter is tud lenni. Ugyanígy Frodó is rászolgál a korára a könyvben, mert hát ki mondaná meg, hogy a filmben egy érett, bölcs, döntésre képes 50-es hobbitot látunk?

– Szméagolnak nem tetszik. Szméagol nem eszik füveket. Nem eszik füvet ész gyökeret, nem ám, drágaszágom, amíg nagyon nem beteg, szegény Szméagol.
– Szméagol belekerül az igazi forró vízbe, ha nem csinálja meg, amit kérek – mondta Samu. – Samu beledugja Szméagol fejét, úgy ám drágaszágom.

A Banyapók egyébként az egyik legutálatosabb lénye a könyveknek, soha nem szerettem ezt a részt, de mégis fontos volt, főleg Samu szempontjából. Nem emlékszem pontosan, hogy még lesz-e közös részük Szméagollal az út során, de például nekem nem hiányzott az a csel sem, amit a filmben láthattunk a lembas-szal. Alattomos volt és szükségtelen. Szméagol skizofrén, küzd benne a saját régi énje, aki nem akar szükségtelenül rosszat, és az, aki csak a Drágaszágra tud gondolni. Éppen emiatt olyan érdekesek a belső dialógusai és a mindennapi beszéde, ami hol többes számú, hol egyes számú. Az étkezési szokásai is furcsák voltak, mert hogy inkább éhezik, mint hogy főtt ételt egyen. Felüdülést nyújtó jelenet volt a nyuszik megfőzése és a szompojogni ige hallatán Gollam sértődöttsége. Emellett nagyon aranyos volt Samu rajongása az olifántokért, szerencséjére ép bőrrel megúszva láthatott is egyet. Igazán kellettek ezek néha, mivel nem csak a hangulat, de az egész táj egyre fullasztóbb és a sötétebbnél és sötétebb lett, ahogy haladtunk előre.

Faramir viszont egyáltalán nem volt számomra szimpatikus. Ahogyan Boromirt, úgy a testvérét sem kedveltem meg, hiába voltak végeredményben pozitív szereplők. Faramir hátráltatja őket és faggatja, holott semmi joga nincs hozzá, és nekem kissé túl nyájasan beszél a testvéréről, miközben sem tökéletes nem volt, sem pedig nagy testvéri szeretet nem volt köztük, mivel Boromir volt a kedvenc, így miatta Faramir háttérbe szorult. Alig vártam, hogy továbbhaladhassunk. Samura még utoljára visszatérve: szintén tetszett, mikor magukra, mint a jövőben megénekelt hősökre utalt, és azt latolgatta, ki milyen szerepet tölt be a kalandban. Úgy látom, igazán megszerettem őt ebben a kötetben.

Azt hinnénk, hogy ennyi kaland után immár csak a lezárás van hátra, de éppen, hogy csak most jönnek majd a mindent eldöntő csaták és a legveszélyesebb utak. Mindenesetre én mostmár be fogom fejezni a történetet, mert tudom, hogy biztosan lesznek még az utolsó kötetben is apróbb ínyencségek, amik a filmekből kimaradtak.

szikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszikvszivkjh

10/9

(A vontatottsága miatt.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.